Összes kategória
71 program
Bruno de Sá, a lenyűgöző brazil férfi szoprán és a nuovo barocco együttes közös koncertje egy olyan zenei utazásra hívja a hallgatót, amely visszarepít a barokk opera világába, miközben a jelenkor frissességét és innovációját is magában hordozza.
A program kb. 50 perces programon bemutatjuk a Zeneakadémia épületének különleges díszítéseit, rejtett kincseit, megismerkedhetnek a legendás a Nagyterem történetével és a Solti terem szépségével, láthatják a magyar szecesszió kiemelkedő alkotását az előcsarnokban. Az épületlátogatás után lehetőségük nyílik meghallgatni a Zeneakadémia növendékei által adott minikoncertet is.
A Carpathian Impressions három kivételes zongoraművész, Polgár Éva, Borbély László és Varga Gábor együttműködéséből született. Az egyedülálló zenei formáció tagjai egyénileg is elismert művészek, akik számos nemzetközi díjjal büszkélkedhetnek.
Az 50 éves Kodály Intézet, az 50 éves Hírös Agóra, valamint a Nemzetközi Kodály Társaság jubileumi koncertje
Mácsai János vezetése és előadása
A Zeneakadémia főépülete, a Liszt Ferenc téri zenepalota a világ legvarázslatosabb koncerthelyszínei közé tartozik.
Akik jól ismerik a legendás opera- és dalénekes, Thomas Quasthoff előadóművészi arcélét, nem lepődnek meg azon, hogy – legyen szó népdalról, operaáriáról, vagy popról, jazzről, soulról – milyen magától értődő természetességgel találja meg a különböző stílusokhoz illő, autentikus hangvételt.
„A legnagyobb nevű külföldi zongorista sem kelt nagyobb érdeklődést, mint Ránki Dezső” – írta 1970-ben a zenekritikus Pernye András a zongoraművész első önálló zeneakadémiai estjéről. Ránki „szokatlanul és csodálatra méltóan perfekt zongorista. Rendkívüli biztonsággal birtokolja és közvetíti a zenei anyagot
English language tour with a mini concert
A Zenék billentyűkre című évad szó szerint varázslattal indul. A nyitókoncerten egy nagy hatalmú mágus ügyes-bajos segédjének történetét ismerheti meg a közönség. A lusta, de furmányos tanonc megpróbálja megúszni a rábízott feladatot, és seprűket kelt életre, hogy azok helyette végezzék el a munkát.
Raffay Endre művészettörténész vezetése és előadása
Balogh Ádám és Ránki Fülöp két kiváló fiatal magyar művész, akik az Y generáció sorozat keretében lépnek fel a Zeneakadémián, különleges kétzongorás átiratokat megszólaltatva.
A Bartók Konzervatórium sorozatának első koncertjén az iskola tanárai, diákjai és meghívott művészeik különleges programmal várják a közönséget, amellyel az intézmény két kiemelkedő oktatója, Aggházy Károly és Rohmann Henrik előtt tisztelegnek.
Magyar inspirációktól az operák csúcsáig – nemzetközi fuvola-est
A Zeneakadémia alapításának 150. évfordulója jó alkalom arra, hogy megvizsgáljuk az intézménytörténet és a magyar zenetörténet közös metszetét. A Zeneakadémia rejtett kincsei tematikus sorozat egy lehetőség a visszatekintésre és az újrafelfedezésre.
„…Thomán István, Bartók[nak] és Dohnányinak egykori mestere Beethoven-estélyt rendezett a Zeneakadémiában.
Lakatos Gergely főmérnök vezetése és előadása
A zeneakadémista Pintér Anna és Kovács Luca – akik mellé a műsor utolsó számában Zsupos József csatlakozik – kamaraestjének programja a fuvolarepertoárt járja be a zenei sokszínűség, a virtuozitás és a színpadi jelenlét szempontjából.
A Dunakanyar Kortárs Zenei Fórum negyedik évada
Ezen az estén három jól ismert művész lép színpadra.
Szokolay Dongó Balázs az improvizáció népi fúvós nagymestere, emellett zeneszerzéssel is foglalkozik. Karakteres játéka, egyedi dallamformálása és ötletes szólói rengeteg alkotó számára jelentenek kapcsolódási pontot, szinte nincs olyan formáció, ahol ne fordult volna meg, az élvonalbeli népzenei produkcióktól a klasszikus zenei fúziókig. Születésnapi műsorában életútja fontos találkozásait mutatja be.
Varga Abigél Embrace című oratóriuma az emberi lélek belső fejlődése és az önismeret kérdéseit vizsgálja. Alkotása sokat merít Carl Gustav Jung pszichológiai elméletéből, szerinte mindenki hordoz magában valamit a sötét oldal világából (Árnyékot), és ezt gyakran nehéz elfogadni vagy feldolgozni.
Takács-Nagy Gábor és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara - A Zeneakadémia együttesei Szép
ZeneakadémiaA Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának Liszt születésnapi estje Liszt Ferenc egyik legtitokzatosabb művével, Orfeusz, a mitikus dalnok alakjának szentelt szimfonikus költeményével kezdődik. A darab különleges, nehezen megragadható formája és mindenféle programtól független, absztrakt zenei anyaga az utóbbi években új elemzői megvilágításba került, a Liszt-kutatás éppúgy felfedezte magának ezt a hallatlanul izgalmas Liszt-kompozíciót, mint a modern zeneesztétika.
Kis mesék Párizstól Norvégiáig - Liszt-kukacok Akadémiája - Mesék billentyűkre - 10-15 éveseknek Szép
ZeneakadémiaA szezon talán legtitokzatosabb című matinéja igazi mesekönyv, egy anekdotagyűjtemény. A zeneszerzők ugyanis olykor a terjedelmes történetek helyett csupán egy-egy benyomást, karaktert, érzést, helyszínt, állatot kívánnak megfesteni a hangok segítségével. Zenei miniatúrák már a barokk korszakban is készültek, az úgynevezett karakterdarabok pedig a 19. században jöttek újra divatba.
Szabó Balázs orgonaművész hangszerbemutatója
Korossy-Khayll Csongor, Várallyay Kinga és Dolfin Balázs kamaraestje - Y generáció Szép
ZeneakadémiaEzen az estén a zongoratrió-irodalom alapművei, Mozart, Mendelssohn és Schumann szerzeményei szólalnak meg három tehetséges művész előadásában. Korossy-Khayll Csongor Junior Prima díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója, valamint alapító tagja és első hegedűse a Korossy Kvartettnek, amellyel a Bartók Világversenyen döntőbe jutott. Várallyay Kinga zongorista jelenleg ugyancsak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusza. A zenész családból származó Dolfin Balázs csellista tehetségét és elhivatottságát Junior Prima díjjal jutalmazták, de 2025-ben elnyerte a a Cziffra Fesztivál Tehetség díját is.
Magyar Valentin már több versenyen szerepelt sikerrel, 2023-ban pedig elnyerte a Zeneakadémia legtehetségesebb diákjának odaítélt Concorde-díjat, valamint a Cziffra Fesztivál díját és aranyérmet hozott el a Bécsi Nemzetközi Zenei Versenyről. A fiatal pianista ezúttal a kései bécsi szonátastílus két legnagyobb alakja, Beethoven és Schubert darabjait tűzi műsorára.
A kerek évfordulók mindig jó lehetőséget teremtenek arra, hogy visszatekintsünk. A Zeneakadémia rejtett kincsei tematikus sorozat felfedezésre hívja a koncertlátogatókat az intézmény alapításának 150. évfordulója alkalmából. Az egykoron zeneszerzést vagy hangszerelést oktató zeneakadémiai tanárok szerzeményeiből is válogat az Új Liszt Ferenc Kamarakórus.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!