Tytuł


Kokas Dóra és Perényi Benjámin kamaraestje

Kokas Dóra és Perényi Benjámin kamaraestje

A tehetség kötelez program keretén belül a Zeneakadémia legkiemelkedőbb diákjai és frissen végzett muzsikusai kapnak fellépési lehetőséget.  więcej

Nincs aktuális előadás

Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!

Last event date: niedziela, 23 Kwietnia 2017 19:00

Kokas Dóra tizennégy éves korában került az egyetem Különleges Tehetségek Osztályába. Tizenöt éves korától három évig Bécsben tanult, majd a Zeneakadémián végezte felsőfokú tanulmányait. Számos világhírű művész mesterkurzusán vett részt és több nemzetközi, illetve hazai versenyen szerzett dobogós helyezéssel is büszkélkedhet. Szólistaként 2006-ban debütált egy nemzetközi fesztivál gálakoncertjén. Perényi Benjámin tizenegy éves korától a Különleges Tehetségek Osztályában tanult, majd a Zeneakadémián folytatta tanulmányait. Egyetemi tanárai mellett Kocsis Zoltán is rendszeresen segítette hangszertudásának fejlődését. 2009-ben a tőle kapott meghívásnak eleget téve játszott szólistaként a Nemzeti Filharmonikusokkal. Az est fellépői fiatal koruk ellenére mindketten kiemelkedő kamarazenei tapasztalattal rendelkeznek. Dóra a Kelemen Kvartett tagjaként számos nemzetközi vonósnégyes-versenyen ért el előkelő helyezést és a világ legjelentősebb koncerttermeiben lépett fel, olyan művészek társaságában, mint Joshua Bell vagy José Gallardo. Perényi Benjámin 2007-ben lépett fel először Genovában apjával, Perényi Miklóssal, akivel azóta gyakran játszanak együtt hazai és külföldi színpadokon.

Beethoven: 4. (C-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 102/1
Locatelli: D-dúr cselló-zongora szonáta, op. 6
szünet
Brahms: 2. (F-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 99/2
Kokas Dóra (cselló) Perényi Benjámin (zongora)

Nasza oferta


A százötven éve született Pablo Casals (katalánul Pau Casals) a 20. század egyik, ha nem a legnagyobb gordonkaművésze volt. Jellegzetes, éneklő hangot eredményező játékmódja forradalmasította a csellójátékot.

A Bartók Konzervatórium sorozatának első koncertjén az iskola tanárai, diákjai és meghívott művészeik különleges programmal várják a közönséget, amellyel az intézmény két kiemelkedő oktatója, Aggházy Károly és Rohmann Henrik előtt tisztelegnek.

Proponujemy również


A program kb. 50 perces programon bemutatjuk a Zeneakadémia épületének különleges díszítéseit, rejtett kincseit, megismerkedhetnek a legendás a Nagyterem történetével…

A magyarországi jazzképzés idén ünnepli elindulásának 60. évfordulóját. Ezzel a koncerttel arra a hatalmas kultúrtörténeti lépésre emlékezünk, amelynek motorja Gonda…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.