A legkisebbeknek sincs megtiltva, hogy nagy dolgokról álmodjanak, sőt törekedjenek is nagy dolgokra – szerényen, képességeikhez mérten.
A vonósnégyes a kamarazene „szent” műfaja: a zeneszerző, aki igazi vonósnégyest tud írni, mindent tud. Mindössze négy hangszer, tizenhat húr áll rendelkezésére, hogy ugyanazt az erőteljes hatást érje el, mint például egy szimfónia, vagy drámaiságban egy opera.
A vonósnégyes atyja, Joseph Haydn odáig ment, hogy azt nyilatkozta: nincs szüksége ötödik hangszerre, neki a négy éppen elég. Ezt a tökéletességet reprezentálja az Apponyi grófnak írt kvartettek egyike az op. 74 jelzésű sorozatból. Sosztakovics szintén fantasztikus vonósnégyeseiben – összesen tizenötöt írt – tudta mindazt elmondani az utókornak, amit más formában nem. A két mester között Beethoven zseniális remekművei jelentik a hidat, például a bécsi orosz követ megrendelésére írt Razumovszkij-kvartettek. Azonban nemcsak a zeneszerzők között, az előadóművészetben is csak a legedzettebbek tudják megközelíteni a vonósnégyesek jelentette csúcsokat. Ezek a művek csak akkor kelnek életre, ha a négy muzsikus egységben, ugyanakkor a személyiségjegyeket nem uniformizálva, a legapróbb részletekig kidolgozott produkciókban szólaltatja meg azokat. A Takács Kvartett ilyen együttes, ezért jelent különleges élményt a világhírű csapat minden egyes megnyilvánulása. A formáció, amelyet a névadó Takács-Nagy Gábor vezetésével a Zeneakadémia négy diákja alapított 1975-ben, 1983-tól az Egyesült Államokban működik. A 2015–2016-os évadban két koncerttel tér vissza a Carnegie Hallba, miközben a londoni Wigmore Hallban is évek óta saját sorozatot jegyez.
Műsor
Haydn: C-dúr vonósnégyes, op 74/1
Sosztakovics: III. (F-dúr) vonósnégyes, op. 73.
szünet
Beethoven: C-dúr („Razumovszkij”) vonósnégyes, op. 59/3
Takács Kvartett: Edward Dusinberre, Schranz Károly (hegedű); Geraldine Walther (brácsa); Fejér András (cselló)
