Király Ádám

Akik jól ismerik a legendás opera- és dalénekes, Thomas Quasthoff előadóművészi arcélét, nem lepődnek meg azon, hogy – legyen szó népdalról, operaáriáról, vagy popról, jazzről, soulról – milyen magától értődő természetességgel találja meg a különböző stílusokhoz illő, autentikus hangvételt.

Anton Diabelli a klasszikus stílus egyik szellemes, sziporkázó képviselője. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a nála tíz évvel idősebb Beethoven is monumentális variációsorozatot írt egyik témájára. Azt azonban kevesen tudják, hogy Diabelli nemcsak komponista és zongorista, hanem kitűnő gitáros is volt. A Triovirate gitártrió az ő, eredetileg is három gitárra komponált művét választotta koncertje nyitódarabjául. Ezt követi Darius Milhaud huszadik századi francia zeneszerző eredetileg két zongorára írt kompozíciója.

A barokk kor csembalóra komponáló szerzői közül az egyik legkiválóbb és legkreatívabb Domenico Scarlatti volt, darabjait a mai kor embere is „szívesen fogyasztja” – állapította meg Debussy az 1900-es évek legelején. Dicséretében természetesen kritikát kell gyanítanunk, a századvég nehéz levegőjű, sűrű zenéjének elutasítását. Az ő ideálja a rokokó könnyedségének és szellemességének, finom érzékiségének újrateremtése volt, egy olyan zenei világ kialakítása, melyet olyannyira csodált például a kora 18. századi festő, Antoine Watteau vásznain.