Fülöp Dániel karmester MA diplomakoncertj

Az angol zene a 17. században a politikai és társadalmi viszonyokhoz hasonló volumenű változáson ment keresztül. Az utolsó évtizedekre érett be a helyi hagyományok, illetve az országba bejutott francia és olasz zene fúziója, amely egy sajátos, sokszínű és gazdag angol barokk stílus létrejöttét eredményezte. Ennek a zenei áramlatnak a legfőbb képviselői John Blow, illetve a tragikusan rövid életű tanítványa, Henry Purcell voltak.

A barokk kor csembalóra komponáló szerzői közül az egyik legkiválóbb és legkreatívabb Domenico Scarlatti volt, darabjait a mai kor embere is „szívesen fogyasztja” – állapította meg Debussy az 1900-es évek legelején. Dicséretében természetesen kritikát kell gyanítanunk, a századvég nehéz levegőjű, sűrű zenéjének elutasítását. Az ő ideálja a rokokó könnyedségének és szellemességének, finom érzékiségének újrateremtése volt, egy olyan zenei világ kialakítása, melyet olyannyira csodált például a kora 18. századi festő, Antoine Watteau vásznain.

Kodály Zoltán és a Zeneakadémia kapcsolata szoros és meghatározó volt, mind Kodály életére, mind a Zeneakadémia fejlődésére nézve. Kodály a Zeneakadémián tanult, ahol Hans Koessler volt a zeneszerzéstanára. 1907-től kezdve közel öt évtizeden át tanított egykori alma materében többek között zeneelméletet, zeneszerzést, illetve népzenét. Kodály rövid ideig a Zeneakadémia aligazgatója,