Program


Várjon Dénes és a Borodin Quartet

Várjon Dénes és a Borodin Quartet

Várjon Dénes, illetve a világjáró Borodin Quartet külön-külön is bőven megérné az estét és az azt megelőző sietős jegyvásárlást, ám együttes fellépésük a koncertévad egyik legfontosabb eseményét ígéri.

Zongorista büszkeségünket, a hazai koncertélet egyik legaktívabb és legelmélyültebb művészét bemutatnunk teljességgel fölösleges, ám az orosz vonósnégyesről tán nem hiábavaló leírni, hogy 1945 óta működik, megalapítására a moszkvai konzervatórium falai közt került sor, legelső csellistája nem más volt, mint Misztyiszlav Rosztropovics, brácsása pedig Rudolf Barsaj. Borogyin nevét tíz évvel később vette fel a formáció, amely azóta természetesen többször is megújította teljes tagságát, ám máig őrzi kivételes színvonalát. A kvartett történetének egyik legnagyobb büszkesége az a szoros és termékeny munkakapcsolat, amelyet Dmitrij Sosztakoviccsal sikerült kialakítani rögtön az együttes megalapítását követően, és amely utóbb egy sor Sosztakovics-ősbemutató főszereplőivé tette a Borodin Quartet muzsikusait. Így aztán igazán nincs abban semmi meglepő, hogy Haydn és az együttes repertoárját ugyancsak régóta gazdagító Schnittke nyomában épp Sosztakovics zongoraötöse zárja majd a hangverseny műsorát.

Haydn: D-dúr vonósnégyes, Hob. III:42
Schnittke: Zongoraötös
Sosztakovics: g-moll zongoraötös, op. 57
Várjon Dénes (zongora)Borodin Quartet: Ruben Aharonian, Sergei Lomovsky (hegedű); Igor Naidin (brácsa); Vladimir Balshin (cselló)

Ajánló


A Prágai Filharmónia – Pražská komorní filharmonie, azaz PKF – két évtizedes múltra…

Nemzedéke legtehetségesebb zongoristáinak egyike, s ez nem csak afféle üres frázis, tekintettel arra,…