Program


Sebestyén Márta - Kodály nyomában. 'Serkenj fel kegyes nép' - Akusztikus autentikus

Sebestyén Márta - Kodály nyomában. 'Serkenj fel kegyes nép' - Akusztikus autentikus

Kodály nevezetes tétele szerint a zene tanulását kilenc hónappal a születés előtt kell elkezdeni. Ha van muzsikus, akinek ez megadatott
az Sebestyén Márta, aki zene iránti elhivatottságát zenepadagógus édesanyjától, Kodály egykori növendékétől kapta. Szellemi értelemben tehát „Kodály-unokának” is nevezhetjük Sebestyén Mártát, aki a nagy zeneszerző és népnevelő halálának ötvenedik évfordulóján édesanyja egykori mestere előtt tiszteleg.  több

Kodály persze nemcsak a személyes szál miatt fontos számára, hanem a magyar népdalkincs felfedezésében játszott szerepe okán is, hiszen Kodály és Bartók, illetve követőik népzenekutatói munkája nélkül ma nem állna rendelkezésünkre az a csodálatos repertoár, amely Sebestyén Mártának kislány kora óta mindennapi kenyere. Szinte nincs olyan ország, ahol Sebestyén Márta ne képviselte volna a magyar kultúrát, akár szólóban, akár zenésztársaival. Énekelt a japán császár előtt, de a spanyol király és az angol uralkodó is megismerhette általa a magyar nép dalait. Valódi kulturális nagykövete Magyarországnak. Minden hazai díjat megkapott, amit egy művész elnyerhet: „Az év énekesnője” (1984), „Liszt Ferenc-díj” (1991), „Kossuth-díj” (1999), „Prima Primissima-díj” (2003), „Magyar Köztársaság Érdemrend Középkereszt” (2005). Olaszországban a Diploma alla Carriera és a Chinciano Fellini-díjjal tüntették ki. Énekelt a több Oscar-díjjal kitüntetett „Angol Beteg” című filmben és a Deep Forest Grammy-díjas világzenei albumán is. Sebestyén Márta az UNESCO Artist for Peace elismerés tulajdonosa és a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Agócs Gergely, Sebő Ferenc, Andrejszki Judit, Hungarian FolkEmbassy, Hunyadi Véndiák Kórus (művészeti vezető: Sebestyénné Farkas Ilona)

Ajánló


Az emberi hangot tán legszebben idéző hangszer és az évszázados hangszerfejlesztés mechanikai büszkesége,…

Alig múlt húsz éves Balogh Tamás, de már közel tíz éve intenzíven zenél,…

Zenekar a központban - Giovanni Sollima és az Amsterdam Sinfonietta