Program


Csabay Domonkos és Szabó Ildikó kamaraestje
2

Csabay Domonkos és Szabó Ildikó kamaraestje

A kamarazene műfaja bensőséges és meghitt, ugyanakkor talán nagyobb kihívás az előadó számára, mint a szólista szerep. A zenészeknek finoman kell ötvözniük a zenekari muzsikálás egymásra hangoltságát és a szólójáték érzelmi és technikai tökéletességre való törekvését. Az est fellépői kiemelkedő, fiatal zenészek, akik – bár pályájuk kezdetén állnak – egy egész estés kamarazenei előadáshoz szükséges tudással és tapasztalattal rendelkeznek.  több

Szabó Ildikó tehetsége korán megmutatkozott – 2008-ban, tizenegy évesen nyert felvételt a Zeneakadémia Különleges Tehetségek Osztályába, 2011 óta pedig a berlini zeneegyetemen tanul tovább. 2013-ban Junior Príma díjjal jutalmazták, első szólólemezét tizennégyt évesen készítette és jelenleg tizenhat nemzetközi díj tulajdonosa; kiemelkedik közülük a 2014-es, nagy presztízsnek örvendő Pablo Casals-verseny, ahonnan egy második helyezéssel, közönségdíjjal és hét egyéb kitüntetéssel tért haza. Rendszeresen koncertezik Európa-szerte. Csabay Domonkos a Zeneakadémián végezte felsőfokú tanulmányait, de vendégdiákként a helsinki Sibelius Akadémián is tanult. Országos versenyeken szólóban második, kamarazenében harmadik helyezést ért el. Európa több országában is fellépett szólóhangversenyeken, illetve Belgiumban egy kamarazenei fesztiválon. Műsoruk korokon átívelő, zenei időutazás az 1800-as évek elejétől a 20. század második feléig.

Beethoven: 4. (C-dúr) cselló-zongora szonáta, op.102/1
Brahms: 2. (F-dúr) cselló-zongora szonáta, op. 99
Britten: C-dúr cselló-zongora szonáta, op. 65
Schubert: a-moll („Arpeggione”) szonáta, D. 821
Csabay Domonkos (zongora); Szabó Ildikó (cselló)

Ajánló


Az Izraelben született karmester, Pinchas Steinberg 2014 óta vezeti a Filharmóniai Társaság zenekarát.…

„Akinek egyszer módjában állt Ungár Imrével csak egy félórát beszélgetni, jobb ember lett.”…

A megváltó születését a Holland Kamarakórus minden évben a Karácsonyi oratórium előadásával ünnepli.